Visszatérő Vásárló?

Új Vásárló?

Új Jelszó Kérése

Sóterápiás termékek

 Fő kategória >Sóterápiás termékek

Egészséges a só, vagy sem?

Ha só alatt az általunk konyhasóként ismert, a természetes sóból több mint 2000 különböző kémiai eljárással finomított, 99%-ban az ipar által gyártáshoz és tartósításhoz felhasznált, az emberi szervezet által sejtméregként azonosított tiszta NaCl-ot értjük, akkor kijelenthetjük hogy ennek a „sónak” a fogyasztása káros és ártalmas.

Ugyanakkor tudjuk azt is, hogy pl. a vér és a könny 1 %-os sóoldat, ami azonos az őstenger só koncentrációjával, vagy hogy az emberi agy 90 %-a víz, só nélkül pedig nem lenne képes egyetlen gondolat megformálására sem, azaz a só az emberi élet fenntartásához nélkülözhetetlen. Vajon feloldható ez az ellentmondás?

Igen, ha só alatt a természetben előforduló, természetes egységében meghagyott bányászott sókat, illetve a tengeri sót értjük. Mivel azonban már az utóbbit is finomítják, illetve a tengerek is egyre szennyezettebbek, marad az a földünk belsejében természetes egységében megtalálható, több mint 250 millió éve keletkezett kristálysó, amely a nemesgázok kivételével a Na és Cl mellett tartalmazza a természetben előforduló másik 82 elemet is. A természetes kristálysó a szó igazi értelmében vett élelmiszer, különleges képességein keresztül energiaadó, kiegyenlítő, semlegesítő és salaktalanító hatású. Támogatja a szervezet öngyógyító erejét, ezért minden betegségre pozitív hatással van. Ilyen például a Himalájában kézzel bányászott, vízzel mosott és napon szárított kristálysó. Fogyasztása nemhogy káros lenne, hanem kifejezetten ajánlott az egészség megőrzése, a betegségek megelőzése érdekében!

Terápiás alkalmazása sokrétű, használhatjuk:

  • ivókúraként
  • orr- szem- és garatöblítésre
  • méregtelenítő fürdőként
  • borogatásként
  • párologtatásra
  • lámpaként
  • ételízesítésre.

 


-10%
Egészséges csomag himalájai kristálysóból

Az akciós csomag a méregtelenítés és az egészségesebb táplálkozás jegyében magába foglal egy 1kg-os himalájai kristálysóból készült étkezési sót, valamint egy 1-kg-os ivókúrának való darabos himalájai kristálysót.

 
3 900 Ft
Akció: 3 500 Ft
Kezdete: 2012.01.07
A készlet erejéig!
Himalájai darabos kristálysó ivókúrához (1kg)

1 kg-os kiszerelés. 26%-os telített sóoldat készítésére ivókúrához, méregtelenítésre.

 
2 000 Ft
Himalájai étkezési só (1 kg)

Természetes egységében meghagyott étkezési kristálysó, azaz mindenféle külső beavatkozás, finomítás nélkül, mindennemű környezeti szennyeződéstől mentesen tartalmazza mindazt a 84 féle természetes elemet -hasonló százalékban- ami az őstengerben megtalálható volt, ami az élet ősforrása.

Alkalmazása: ez egy bátran fogyasztható élelmiszer különleges képességekkel és tulajdonságokkal, megvan benne mindaz ami a szervezetünk számára létfontosságú.

 
1 900 Ft
Himalájai fürdősó (1kg)

A Hindukus fürdősó 500 millió éves, 84 féle ásványi anyagot és nyomelemet tartalmaz, kézzel bányászott, a Himalájából származó természetes kristálysó. Az ebből készült sófürdő hidratáló, méregtelenítő, általános immunerősítő hatású.

 
1 100 Ft
-10%
Méregtelenítő csomag himalájai kristálysóból

Az akciós csomag külső és belső méregtelenítésre, immunerősítésre  kiválóan alkalmas, magába foglal egy 1kg-os, ivókúra készítéséhez való himalájai darabos kristálysót, valamint egy 1kg-os himalájai fürdősót.

 

 
3 100 Ft
Akció: 2 800 Ft
Kezdete: 2012.01.07
A készlet erejéig!
A sószappan egy természetes kristálysó darab, amely szappan formára van csiszolva.
Alkalmazása: mindennapi bőr és arcápolásra, a bőr természetes PH értékének beállítására száraz illetve zsíros bőr esetén, borotválkozáshoz, kézápoláshoz, herpeszre, vírusos és gombás fertőzésekre, rovarcsípésre,
deo-ként.
 
990 Ft
Somadrin klímaoldat cserekannával(10l)

A Somadrin oldat egy speciális kristályszerkezetű telített sóoldat, amely csak természetes anyagokat tartalmaz. Megvásárlásával lehetőségünk nyílik otthonunkban kialakítani a saját "sóbarlangunkat", melynek klímáját a megfelelő mennyiségű oldat párolgása hozza létre.

A termék jelenleg csak Nyíregyházán történő kiszállítással rendelhető a 06-30/2644-388 telefonszámon!

 
3 530 Ft
Somadrin klímaoldat múanyag kannával (10l)

A Somadrin oldat egy speciális kristályszerkezetű telített sóoldat, amely csak természetes anyagokat tartalmaz. Megvásárlásával lehetőségünk nyílik otthonunkban kialakítani a saját "sóbarlangunkat", melynek klímáját a megfelelő mennyiségű oldat párolgása hozza létre.

A termék jelenleg csak Nyíregyházán történő kiszállítással rendelhető a 06-30/2644-388 telefonszámon!

 
4 165 Ft

Termék sorrend módosítás: